3. fejezet 2. része

Emlékek és érzelmek (2/2)

/ Alice szemszöge /

Edward amióta megismerte azt a lányt, kibírhatatlan. Állandóan bizonytalan, és váltogatja a döntéseit. Nem bírom. Jasper is lassan megbolondul, de nekem elmondta, hogy érez egy kis szeretetet is nála. Ennek felettébb örültem. Hirtelen jött egy látomás.
Edward karjaiba zárta azt a lányt.
Végre! Boldogan szaladtam le a nappaliba, a lépcső korlátján még le is csúsztam, és lendületből ugrottan szerelmem nyakába. Nem értette miért vagyok annyira boldog, de örült neki.
- Edward átölelte. - Súgtam a fülébe. Felkapott, és elkezdett forogni, és kacagni. Ujjongott össze-vissza. Észre sem vettük, hogy közönségünk is van. Belemerültünk a boldogságba. Esme büszkén nézett ránk.
- Minek örültök skacok? - Kérdezte Emmett. Beleugrottam a nyakába. Értetlenül nézett rám, de elkapott, különben leestem volna.
- Átölelte! - Ujjongtam. Ő tudta mi van, sőt találkozott is a lánnyal.
- Nem mondod?! - Kérdezte meglepődve. - Húú! Imádlak hugi! - Forgott velem körbe-körbe. Nagyon vidámak voltunk. Jasper ugrált körbe-körbe. Vicces volt. Rose még el is nevette magát rajta. Jasper, mint aki örömében ugrál? Erre én is elnevettem magam.
Csak forogtunk, és forogtunk örömünkben. Majd megálltunk. Uhh! Gáz van!
- Öhm.. Uhh. Istenemre mondom, hogy szédülök! - Néztem körbe. - De jó! Forog a világ! - Kacagtam fel.
- Hidd el hugi! Nekem is! -Támaszkodott rám. - Ez kész! Mint két részeg vámpír! - Röhögött fel. Erre már én sem bírtam tovább elkezdtem nevetni.
- Macska jajj! - Kiáltottuk el magunkat.
- Jahj, istenem mit tettem? - Énekeltünk egymásba karolva és nevetve.
Kezdtem józanodni, ezért megindultam a kanapé felé. De elkezdtem esni, és magammal rántottam Emmettet. Majdnem orra buktunk, és csak röhögtünk, ugyanúgy, csak a földön.
Nem tudtuk meddig fetrengtünk a földön, de egyszer csak Carlisle tornyosult fölénk, apai szigorral, de mosolygott rajtunk.
Rose és Jazz majd megpukkadt a vissza fojtott nevetéstől. Apa közénk állt, szembe fordult velünk és kezét nyújtotta.
- Azt nem ajánlom apu! - Szólt rá szelíden Em.
- Gyertek már gyerekek!- Először engem szedett fel a földről, majd közös erővel felhúztuk a bátyámat.
- Ez jó volt! - Pacsiztunk össze Emmel.
- Na meséljetek gyerekek! - Karolt át minket apánk, és kísért minket az emeletre.
- Ő volt! - Mutattunk egymásra Emmettel.
- Mit csináltam? Te húztál magaddal!
- De te pörgettél meg!
- Te ugrottál a nyakamba!
- Te kérdezted meg, hogy minek örülök!
- Te csúsztál le a lépcsőkorláton!- Na erre nem tudtam mit mondani. De mégis volt még valami a tarsolyomban.
- Edward volt! Miatta lettem boldog!
- Mi van? - Kérdezte Apu.
- Ő volt! - kiabáltunk egymásra Emmettel. Ő megbökött a mutatóujjával, majd én is. Elkezdtük egyre erősebben böködni egymást.
- Na ez kész! Elmondom! - Fejeztem be a gyerekeskedést.
- Mindent? - Kérdezte Em és Jazz egyszerre.
- Nem. - Nyugtattam meg őket. - Volt egy látomásom, aminek nagyon örültem, így szaladtam le, és csúsztam a korláton is. Jazzel forogtunk körbe-körbe örömünkben, aztán Emmel is, de addig míg el nem kezdtünk szédülni, szó szerint! És kidőltünk mint két fa. - A végére elröhögte magát az egész bagázs még apa is. - Amúgy milyen napod volt?
- Fárasztó! Egy kislánynak veseköve volt, de megműtöttük. Szerencsére jól van. Aztán volt egy császár metszés is, ahol az egyik gyermek meghalt. - Szomorodott el apu. - De született egy másik gyermek.
- Hős vagy apu. - Öleltem át, Emmettel pedig lepacsizott.
- Drágáim! Ti vagytok a mindenem! - Most volt az a tipikus összeborulás, családi ölelés. Szeretem ezt. Hírtelen egy látomás tört a fejembe.
Az a szőke lány Edwardot ölelve simogatja Esme képét.
- Anya... - És itt befejeződött. Eszembe jutott, hogy Esme-nek lánya született.
- Anya...A..A lányod...
- Ugye nem a..? - Kérdezték egyszerre Jazz és Em. Rájuk néztem és bólintottam.
- Ez nem lehet igaz! - Fogták a fejüket, és járkáltak.
- ...Él. - Fejeztem be a mondatot. Anyánk csak állt és nézett ki bután a fejéből.
- Ki? Hol? Hogy hívják?
- Nem tudom, csak él. - Nem akartam neki elmondani, hogy az erdő másik felén lakik.
Hirtelen kinyílt a bejárati ajtó, és olyanok léptek be, akikre nem gondoltam.

Nah most megleptelek titeket. :D Nem számítottatok Alice-ra, mi? :D Mondjuk ehhez a részhez mehetett volna Jazz is ( a cím miatt), de ez akkor jutott eszembe amikor már megírtam :D Pénteken nem lesz rész szerintem, hacsak nem gépeltem be előre, mert megyünk mamához kajálni. :D Ha addig nem lesz rész, akkor B.U.É.K! :D

Pux. Klau

U.I.: Valamint a 2. részhez találjatok ki valami jó kis címet, mert nekem nem tetszett a "Az titok" cím, mert az csak az elejére van. Na de mindegy, találjatok ki valami jót :D

U.I. 2.: Ma még felrakom a szereplőket :D

3. fejezet 1. része

Sziasztok! Mivel megígértem, hogy ma dobok fel részt, és a 3. feji is elég hosszú, így megfelezem, mert kb a három-negyedénél járok. Holnap freshelem a másik részét is. Az 5 komis "zsarolás" még mindig van :D, és igyekszem válaszolni is. Köszi, hogy olvastok, és a komizókat külön puszilom.

Na puxás!

3. - Emlékek és érzelmek (1/2)

Szorosan karjaiba zárt. Nem tudom miért, de ösztönösen viszonoztam. Fejemet vállára hajtottam, és nagyokat lélegeztem mámorító illatából. Ő belecsókolt a nyakamba, mire egy jóleső sóhaj szaladt ki a számon, és megremegtem karjai közt.
- Szóval, még mindig áll a bünti? - Kérdezte, és közben egy-egy puszit nyomott a nyakamra.
- Nem. - Feleltem kótyagosan, és én is elkezdtem puszilgatni. Nem tudom meddig állhattunk így, de nagyon jól esett. Egy utolsó puszit nyomtam nyakára, majd elhúzódtam.
- Öhmm... akkor... én most... azt hiszem... bemegyek.- Néztem rá. Mire várok? Ahj! Megindultam, de csak ránéztem. Intettem neki, majd elsétáltam az ajtóig, ahova volt támasztva a gitárom. Visszanéztem rá. - Szia! - Megint intettem, de nem igen akaródzott bemennem, és látszólag neki sem elmennie.
- szia! - Intett, majd hátat fordított és elindult az erdő sűrűjébe.
Épp benyitottam volna, amikor megszólalt:
- Jahj! Majd elfelejtettem! Köszönöm. - Nézett rám félszegen. Tudtam mire érti.
- Én köszönöm. - Válaszoltam, majd benyitottam a házba. Még a szemem sarkából láttam, ahogy ujjongva üt a levegőbe. Megmosolyogtam ezt a tettét.
Becsuktam az ajtót, és kitámasztottam a hátammal.
Vajon mi kezdődött el, evvel az öleléssel? Egy igaz barátság kezdete? Vagy.. Áhh.. Az nem lehet.
Ellöktem magam az ajtótól, és elkezdtem pakolni a dobozokat. Kipakoltam a vitrines szekrénybe a fényképeket, okleveleket, emlékeket.
Kezembe akadt egy kép. Még régen anyám neve alapján kutakodtam egy kicsit, majd rátaláltam erre a fényképre.
Anyám van rajta.Egy barna ujjatlan felsőt visel. Vörösesbarnás haja göndör fürtökben omlik a vállára. Mosolyog. Milyen szép a mosolya. Zöldes szemét, és a mosolyát örököltem tőle.
Ezt a képeket kiraktam az egyik képem mellé. Tök egyformák vagyunk. Csak nekem szőke hajam van, míg neki vörösesbarna.
Sokáig néztem ezt a képet anyáról, mert késztetést éreztem arra, hogy alaposabban megnézzem.
Hirtelen ötlettől vezérelve kivettem a képet a helyéről, és megnéztem a hátulját, miután kivettem a keretből. Elkezdtem olvasni:

Esme San
1886-1911.

Szeressük sorsunkat, bármilyen is. Aki szeretni képes a rossz napokat, becsülni tudja majd a szép pillanatokat.

Hiányzol!

Én írtam rá ezt. Ez az idézet nagyon tetszik, szeretem. Kifejezi az érzéseimet. Felvettem anyám nevét, mert annyit megérdemel, ha már megöltem. Gyűlölöm magam, nem érdemlem meg a létet.
Még régebben elmentem a Volturihoz, hogy megöljenek, de nem tették. De elengedtek, merthogy különleges vagyok. Csoda, általában maguk mellé rendelik a különleges képességgel megáldott vámpírokat. De nem tartottak elég erősnek, mert félvér vagyok. Nem is baj, legalább nem kell több embert megölnöm. Minek, ha élhetek állatvéren is. És amúgy sem állnék be hozzájuk. Utálok harcolni. Ott mindig ölés, harcolás van hegyén hátán. Brr. Az emlékétől is kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy az emberek, onnan nem éppen, úgy jönnek ki ahogyan gondolják.
Én ebben nem szeretnék benne lenni. Undorító. Elég az a bűntudat, amiben dagonyázok. Nem akarok idegen embereket megölni azért, hogy kiéljem a vágyaimat.
Télleg, el kellene mennem vadászni, megnézni a terepet. De előbb még pakolok.
Evvel a gondolattal álltam neki ismét a cuccaim elpakolásának. Pakoltam, és pakoltam, és a változatosság kedvéért pakoltam. Közben nem unatkoztam, mert bedugtam a fülembe az IPodomat.
Dudorásztam, és táncoltam a zene ritmusára, közben a kezemben egyensúlyoztam egy tökröt, majd felmentem vele a fürdőbe.
Leraktam a földre , majd itt is körbe néztem.
Sarokkád, egy tükör, mosdókagyló, szekrény, zuhanykabin. Szép és hangulatos. A metlaki fehér, a csempe pedig barnás. Ez tetszik, nagy is.
Eldöntöttem, hogy most elrendezem a fürdőt, mivel minden megvan hozzá.
Így le is mentem a fürdőszobás dobozokért, majd fölvittem, és elkezdtem itt is pakolászni.
Nem tudom meddig pakolhattam, de a csengő szakított félbe. Gyorsan kikaptam a fülemből a fülhallgatót, és elkezdtem lerohanni.
- Jövök! - Kiáltottam, majd amint elértem az ajtóig kinyitottam.
Edwarddal találtam magam szembe, és a 32 fogas mosolyával. Azt hittem elolvadok a helyszínen.
- Szia.
- Szia.- És csak álltunk, és mosolyogtunk. - Jajj! De bunkó vagyok! - Csaptam a homlokomra. - Bejössz? - Kérdeztem, és arrébb álltam az útból, helyet engedve neki.
Ahogy elment mellettem megsimogatta a karom, mire libabőrös lettem. Rámosolyogtam, és ő is rám. Bement a nappaliba, és körbe nézett.
Majd megindult a vitrines szekrény felé, és kivette anyám képét. Odamentem hozzá, majd alaposan megnéztem a képet, közben elkezdtem mondani a magamét.
- Ő az édesanyám. Teherbe ejtette egy vámpír, és a születésemkor nagyon legyengült, így állítólag meghalt. Hiányzik.-
A végét csak suttogtam, mert elkezdtem sírni.
Felém fordult, és védelmezően átölelt, én pedig elbőgtem magam. A vállára hajtottam a fejem, és úgy sírtam.
Órákig áztattam a pólóját, aztán lenyugodtam. Még nem engedtük el egymást. Erősebben ölelt, de nekem tetszett. Nagyon is.
- Sajnálom.
- Köszi. - Néztem fel rá egy csekély mosollyal. - Mindent. Megértően nézett rám, és újból karjaiba zárt. Talán órákig állhattunk így, és semelyikőnk sem engedett szorításából.

U.I.: A kövi része szemszög váltásos lesz. :D Na találgassatok, hogy ki lesz az. :D
Előre is köszi a komikat, és, hogy olvastok.
Még egyszer bocsi, hogy idáig húztam-vontam. Ráadásul ez nem is olyan hosszú, ahogy el nézem. Na holnap jövök még :D
Puxa.

Karácsony

Boldog karácsonyt mindenkinek!

Sajnos ma nem tudok felrakni részt, és előreláthatólag holnap sem, mert jönnek mamáék, szóval szombaton lesz rész. De most szeretnék meglepetést hozni nektek. Tudom nem nagy meglepi, de ez van:

Hillary Duff - Last Christmas

Mint a képekből is rájöhetettek, az én kedvenc nőszemélyem, azaz Hillary Duff !=! Theresa San. Ezért a Hil-es változatot raktam be :D Most is ezt hallgatom, és nekem nagyon tetszik.

A másik meglepi pár kép:







Valamint a myimg-os képekért elnézést kérek, ha nem jönnek be, nem tudom mi van a rendszerrel, de megteszek mindent, hogy legyenek képek.

Ki mit kapott? Én kaptam Hannah Montana parfümöt( mellesleg legjobb bnőm is ugyanazt kapott :P ), Scoobiduu-t, meg kockás övet :D Tök kafa. :D Marhára örültem neki. Nah ciasztok!

U.I.: Írjátok le, ki mit kapott, mert nem tom mit csinálok, de a legrosszabbat azt azért nem... :P

Puxy.

2. fejezet -

Hali! Itt van az új rész( mondtam, hogy hétvégén leszek még :D). :D Kövi feji 5. komi ellenében, amint ráérek :P Úgyhogy hajrá. :D

UI.: Még mindig áll, hogy kirakom az oldalaitok címét ;)

2. -

- Az titok. - Válaszolt nyugottan. - Téged?
- Az titok.- Belementem a játékba. Elmosolyogtam magam. Iszonyat ez a pasi, megőrjít. Leült mellém, és felém fordult.
- Edward. - Nyújtotta a kezét.
- Theresa. - Elfogadtam a kézfogást. Azt hiszem jó barátom lesz.
- Miért leskelődtél utánam? - Tényleg kíváncsi voltam, de nem fújt a szél.
- Az titok. - Vigyorodott el pimaszul. - Meghallottam, hogy gitározol, és kíváncsi voltam. Mit játszottál?
- Az titok. - Visszavágtam, és most én vigyorogtam pimaszul.- A saját számomat.
- Én is írok dalokat. - Elmosolyodott. Sokáig nézett a szemembe, kezdtem zavarba jönni. - Szép a hangod. - Na ez kész. Totális csőd vagyok. Elpirultam, ezért lehajtottam a fejem. Ő az állam alá nyúlt, és szelíd erőszakkal kényszerített, hogy a szemébe nézzek.
- Köszi. - Mi van? Ezt nem én mondtam! Lányos zavarom van. És a gyomrom is. Ajajj!
- Szívesen. - Válaszolt. Elmosolyodott a reakciómon. - Mióta írsz számokat?
- Már régóta, kb. 5 éve. Van időm rá, mert mindig egyedül vagyok, és nincs családom sem.- Sajnálkozóan nézett rám, muszáj volt témát váltanom.- Amúgy tudok zongorázni is, és azon is írok számokat. - Mosolyodtam el.
- Én is tudok zongorázni. Ma jöttél meg?
- Igen, ma érkeztem, de a cuccaim csak pénteken jönnek meg.
- Majd megmutatom a várost. - Ajánlkozott fel. Szóval, nem csak a tetőn ülve akar velem lenni. De én ennek miért is örülök?
- Köszi. Amúgy merre laksz?
- Az erdő másik felén. Ez az erdő nagyon nagy, és csak ez a 2 ház van itt.
- Az király! Miénk az erdő! - Vigyorogtam mint a tejbetök.
- Egyedül laksz itt?
- Nem, a családommal. Ők is vámpírok. Hmm. Család. Milyen nagy szó is ez.
- Van képességed? - Néztem rá kíváncsian. Persze a szél sem maradt el. Nagy levegőt vett, és elmosolyodott.
- Van. Olvasok a gondolatokban, de téged, csak néha hallak. - Jah, ez vagyok én, egy pajzs ami gondolatban kommunikál, és irányítja az időjárást. - Neked van?
- Vidíts fel és megtudod. - Mosolyogtam rá csibészesen. Először meglepődött, majd elkezdett csikizni. Eszeveszettül kapálóztam, és vidáman visítoztam. Tényleg vidám voltam. A nap kisütött.
- Tyűha! - Ámuldozott, mint egy kis gyerek amikor megkapja az első játékát.
- Várj csak! - Mutattam a fejére, és becsuktam a szemem.
- "Edward! Hallasz? Gondolatban válaszolj!"
- " Igen hallak. Ezt hogy csinálod?"
- " ez a 2. képességem. És csak azért nem hallasz, mert pajzsom is van, ami az elmémet védi, és kitudom terjeszteni. Várj, és figyelj!"- Elkezdtem kiterjeszteni a pajzsom, és bevontam alá őt. - " Nah milyen vagyok?"
- Csodás vagy.- Mondta, nem éppen a pajzsomra. Zavarba jöttem. Kész! Kinyitottam a szemem. Hányadszorra is pirulok el ez a pasi miatt? Költői kérdés ne válaszolj!
- Köszi. Öhm... Izé.. - Habogtam-hebegtem össze-vissza. Ez kész! - Énekelsz nekem? - Néztem rá ártatlan kiskutya szemekkel.
- Igen. - Elkezdtem egy egyszerű dallamot. Szeretem ezt a számot. Ránéztem, és ő vette az adást. A következő ütemnél elkezdett énekelni.
A refrénél én is bekapcsolódtam, miközben pengettem a húrokat. Teljes odaadással énekeltünk. Nekem úgy tűnt mindkettőnknek szívből jön.
Kezdtem beleélni magam miközben énekeltem a versszakomat, mikor megéreztem, hogy figyelnek. Ez nem Edward volt, őt néztem, ő meg engem.
- Legyen ez egy őrült vágy,
Legyen ez egy őrült kéj.
Legyen az enyém,
Mit el nem mondhat szó.
Legyen az enyém. - Fejeztük be a számot. Elmosolyogtuk magunkat. Kíváncsi voltam, ki figyel, ezért elkezdett fújni a szél, vámpír illatot hozva magával.
- " Ki az aki figyel?" - Kérdeztem gondolatban.
- " Emmett, a tesóm." Gyere! - Szólt neki. Egy pillanat múlva mellettem ült egy fekete hajú nagy darab állat.
- Szia. - Mosolygott rám. - Emmett vagyok.
- Szia. Theresa. - Összepacsiztunk.
- Szép a hangod. - Mondta. Ez kész!
- Mindannyiótok olyan zavarba ejtő? - Kérdeztem irónikusan. Na, erre semelyikük nem tudott válaszolni. Az egyik az erdőt nézte, és fütyürészett, a másik szintúgy, csak az ellenkező irányba nézett.
Egyszerre fütyülték ugyanazt. Nem tudom hogy csinálták, de felvettem a ritmust, csak én gitárral. Nagyon tetszett az egész. Először meglepődtek, de aztán elkezdtem énekelni, és ők is beszálltak, mert gondolatban előre elmondtam nekik a szöveget, mert áttértem az egyik számomra. Tetszett nekik. Aztán én fejeztem be a dalt.
- Gyönyörű! - Mondták egyszerre. Vicc. Hanyadszorra is pirulok el?
Elkezdtem számolni az ujjamon, csak néztek. Az ütemeket számoltam. Éppen egy dalt írtam. Elkezdtem bemelegíteni, amit gondoltam.
G-mol, A-mol, E-mol, D, C... És így tovább. Majd elkezdtem egy dallamot.
- Ezt most találom ki, úgyhogy ne kövezzetek meg ha elrontom! - Néztem rájuk szigorúan. Felemelték a kezüket védekezésként.
Beleéltem magam a dallamba. Talán túlságosan is. Egymás után pengettem a húrokat. Nagyon jó. Nagyon tetszett. Mikor befejeztem elkezdtek tapsolni, mint az óvodások a bűvésznek.
- Édesek vagytok, de nem vagyok én olyan jó.- Védekeztem a tapsvihar ellen.
- Ne szerénykedj, király vagy! - Intett le Emmett.
- Kösz. Amúgy ti se vagytok rosszak, de most már pakolnom kell fiúk, úgyhogy irány haza! - Szóltam rájuk, bár majd el pukkadtam a röhögéstől. Én szólok rájuk... Olyan vagyok nekik, mint vonatnak a ropi! Erre a gondolatra elkezdtem röhögni, nem bírtam tovább.
- Most mi van? - Kérdezte Emmett.
-Épp azon gondolkoztam, hogy olyan vagyok nektek, mint vonatnak a ropi. - A végét éppen hogy ki tudtam nyögni, annyira rajtam volt a röhögőgörcs.
Elkezdtek ők is röhögni, közben én épphogy lenyugodtam, és leugrottam. Csodás érkezés. Elcsodálkoztak milyen szépen érkeztem, ezért ők is leugrottak.
Olyan szépen érkeztek, hogy egy pillanatra elszégyelltem magam.
Majd rájuk mutattam, majd arra amerre van a házuk.
- Bünti? - Kérdezték egyszerre mint a bűnös kiskutyák.
- Bünti. - Válaszoltam, miközben hevesen bólogattam. Ez kész. Ezek kész hülyék! - "Fiúk! Tűnés!" - Szóltam rájuk.
Emmett megindult, de Edward ott állt, és engem nézett. Várakozón néztem rá, aminek az lett a következménye, amire nem számítottam.

1. fejezet - A rejtélyes látogató

Sziasztok! Meghoztam az új fejit. :D Sok komit kérek hozzá, amiben építőkritika, kritika, ötlet, vagy bármi lehet, de kulturáltan! :D Lesz majd minden vasárnap egy kitekintés amiben leírom az elmúlt hét eseményeit, történéseit. Nah, nem is húzom az agyatokat itt van az első feji.

UI.: Ha valakinek van blogja, és szeretné, hogy kiírjam a fejezetek végére, írja le komiban a címet ;P Puszi!

A rejtélyes látogató

Theresa San vagyok, 88 éves, de biológiailag 17. Igen, egy kicsit fura, de elmagyarázom.
Édesanyámat teherbe ejtette egy vámpír, így 1-2 hónappal később megszülettem. Anya a születésem után pár nappal állítólag meghalt, mert nagyon legyengült a szülés után. Utálom magam. Egy bácsi ( aki nem az apám) ellátott egy darabig aztán nem tudott mit kezdeni velem. 3 naposan jött az első képességem. Elkezdtem vele kommunikálni gondolatban. Fura volt. Aztán 6 naposan elkezdtem irányítani az időjárást. Van amikor muris. Na de a lényegre vissza térve; a bácsi nem tudta, hogy 6 naposan miért vagyok akkora mint egy 6 hónapos, megijesztettem, ezért kirakott egy lépcsőre. Kedves mondhatom. Aztán megtalált a nevelőapám, - és anyám. Ők neveltek fel. Megértették, hogy fura vagyok. Hát igen, akkor még nem tudtam mi vagyok. Nevelőszüleim már rég meghaltak. Egyedül élek.
Most fogok elköltözni Forksba. Persze nem egyedül.A cuccaimat elviszik teherautóval.
- Elnézést! Az üvegasztalt is pakoljuk fel a nappaliból?- Szólt egy munkás. Éppen a ház előtt voltam.
- Igen kérem! - Válaszoltam. Van egy Mazda B T-50-es autóm, szürke. Annak támaszkodtam. Erős, nagy behemót kocsi. Szeretem. Nekem való. Megráztam a fejemet, hogy kiűzzem a gondolatokat a fejemből. Inkább nézelődök, úgyis most vagyok itt utoljára. Ránéztem a házamra. Vagyis a volt házamra.
Megnyugtat ez a ház. Fehér, fekete és a pasztell szín uralkodik itt. Hát igen. Nem is én lennék. Imádom ezeket a színeket.
A másik házam is ilyen lesz. Mármint színekben.
Van egy fekete zongorám, imádom. Már 60 éve, hogy tudok zongorázni.
Imádok zongorázni, elengedhetem magam. Szoktam dalokat is írni, már csináltam egy lemezt. Persze nem adtam ki, csak magamnak.
Énekelek rajta, és zongorázok, de van olyan szám amin gitározok. Nem is mondtam, hogy gitárom is van. Imádom a zenét. Az IPodomon is a saját számaim vannak.
- Készen vagyunk, hölgyem, most induljunk, vagy később?- Kérdezte egy másik munkás. Ránéztem az órámra, ami 07:31-et mutatott. A gépem 10-kor indul Seattle-be.
- Igen kérem, induljunk. - Majd beszálltam az autómba, amit visz a repülőgép egy kisebb összegért. Odaértem a reptérre, ahol elvitték a kocsimat, fel a gépre. Elmentem csekkoltatni, megvártam azt a 2 órát, majd felszálltunk.
Egész végig zenét hallgattam, majd meguntam és elkezdtem beszélgetni a mellettem ülő fickóval. Vicces, pont én, pont itt, pont ilyenkor, és főleg pont evvel a krapekkal. Kiderült, hogy ő egy sok évi hűvös után megy haza a családjához. Szép.
- Téged ki vár otthon? - Kérdezte meg udvariasan. Uhh. Ez beletrafált. Most mit mondjak? Na mindegy, lesz ami lesz.
- Nekem nincs családom, meghaltak. - Végül is igaz. Ha tudná mikor...
- Részvétem. - Nézett rám egy bűnbánós mosoly félével, mire én egy hálással köszöntem meg figyelmességét. Elmesélte, hogy van egy 10 éves fia, és a felesége, akiket nagyon szeret. Aztán mondott valamit,amin igen csak elgondolkoztam:
-Nem az számít, hogy merre tartasz, hanem az, hogy az út után bármikor, ki köszönt őszinte mosollyal. - Hmm. Ez szép volt. Olyan együttérzéssel, és beleéléssel mondta, hogy csak na.
- Köszönöm. - Őszintén mosolyogtam.
Még beszélgettünk, majd leszállt a gép. Megvártam a csomagjaimat, aztán elindultam a kocsimért. Még a váróban láttam, hogy az az embert mosollyal köszönti a családja. Neki sikerült. Valamiért büszke voltam rá, mert végül is fiatalabb nálam. Ha tudná hány éves vagyok.. Asszem ott maradna, ahol van. Na mindegy, elmentem a kocsimért,a mit gyorsan megkaptam. Bepakoltam , és haza mentem. De fura, haza. Ezt meg mosolyogtam. Haza. Hmm. Elindítottam a zenét a kocsiban, és úgy hajtottam tovább. Elértem az erdő széléhez ahol nyílik egy út az erdőbe. Rákanyarodtam az útra, és mentem tovább, míg nem láttam a házat. Beparkoltam a garázsba, ahonnan ajtó nyílik a házba. Beléptem az ajtón, és a nappaliban találtam magam. Gyönyör. Körbe néztem.
Tőlem jobbra van a lépcső az emeletre, mellette a boltív az ebédlőbe, az mellett a nagy sarok ahol a zongorám lesz. Aztán velem szemben az üveg fal, ami az emeletre is felnyúlik. Gyönyör a kilátás. Aztán nekem ballra egy nagy vitrines szekrény, ide fogom rakni a fényképeket. Mellette vallra, az előszoba ajtaja, ahova a bejárati ajtó nyílik. Ott lesznek a kabátaim, és a cipőim a cipősszekrényben. Marha jó lesz.
Szerda van, a bútoraim holnapután jönnek meg, addig elkezdem rendezni az itteni életemet. Elmentem az én Gyémántomhoz ( a kocsimat így hívom...), és kihordtam a cuccokat, és a gitárommal megindultam a tetőre.
A nappaliban hagytam mindent, és kimásztam a padlásszobai tetőablakon a tetőre, ahol leültem, betámasztottam magam, és elkezdtem játszani az egyik számomat. Elkezdtem énekelni a megfelelő ritmusnál Imádom ezt a számot. Aztán megéreztem, hogy figyelnek. De ez lehetetlen, az erdő közepén vagyok.
Befejeztem a játékot, és körbe néztem. De sajnos túlságosan előre dőltem, és elkezdtem gurulni lefelé. Szép. Az erdő közepén vagyok, nem kell sikítani, úgy is hiába. Itt szépen kidöglök, észre sem vesznek. Minden olyan gyorsan történt. Elkaptam az ereszcsatornát, csoda, hogy megtartott. Ez sem tartott, sokáig, mert eltört a súlyom alatt.Most jutott eszembe, hogy én mindig talpra esek. Sikerült. Guggolásba érkeztem. Gyönyörű. A gitárom szerencsére fent maradt épségben. Király vagyok.Felálltam és körbe néztem, a kukkolóm után lekelődtem. Szép.. Én sem vagyok jobb mint ő...
Láttam amint az egyik fáról leugrik, és elrohan. De ez lehetetlen! Úgy futott, hogy alig láttam! Uhh... Vámpír. Gyorsan utána eredtem, de már nem láttam sehol. Ez kész. Nem is én lennék.
Körbe néztem, s egy réten találtam magam. Gyönyörű. Virágok szerte-szét, zsenge zöld f. És ez mind az erdő közepén. Csodás. Csak az a fránya kukkoló... Beleszagoltam a levegőbe. Virágillat, azt hiszem őz, és egy csodás illat. Nagyon erős illata van. Vámpír. Ez a kukkolóm! Ajajj!
Követtem az illatot, persze lopakodva. Elkezdett fújni a szél pont a hátam mögül, pont amerre éreztem a kukkolómat. Ó-Ó!Akkor fúj a szél ,ha kíváncsi vagyok. Gyorsan rendeztem érzéseim, aztán mentem tovább.
Egy ház mögötti fán egyensúlyoztam, amikor éreztem egy suhanást a hátam mögött. És ez az illat.Ez a kukkolóm! Megfordultam, és ott volt! Teljes valójában. Bronzvörös haj meredezett össze-vissza. Sápadt volt és gyönyörű. Hirtelen jó kedvem lett, és kisütött a nap. Rásütött a kukkolómra, és ő elkezdett ragyogni. Gyönyör volt.
Kíváncsian nézett rám, mikor egy könnycsepp gördült le arcomon. Sírok. Egy vámpír miatt lettem én, és öltem meg anyámat. Gyilkos vagyok. Nem! El kell mennem innen!
Leakartam ugrani épp, mikor elkezdett közeledni, és é is. Nem tudtam ellenállni. Vonzott.Letörölte a könnycseppet az arcomról.
Elég! Leugrottam és elkezdtem szaladni. Most áldtam a vámpír képességet.
Odaértem a házhoz, gyorsan felugrottam a tetőre a gitáromért, aztán elkezdtem gitározni. Ez nem lehet igaz.potyognak a könnyeim, énekelek, és csukott szemmel gitározok. Csodás. Hirtelen egy kezet éreztem a vállamon.
Abbahagytam a játékot. Tudtam, hogy ő az. Biztos voltam benne.
- Hogy hívnak? - Kérdeztem.

a Kezdés

Sziasztok!
Tudom, már megírtam, hogy ez meg az van, de kitaláltam egy új történetet. A napokban felkerül az első 2 fejezet, amik elég hosszúak ( átlagosan 4 oldal A4-ben). Kézzel írtam a suliban, ezért még be is kell gépelnem. Türelmeteket kérem, és azt, hogy gyertek majd vissza. Pusza! Köszi mindent!
Klau, író, szerki