3. fejezet 1. része

Sziasztok! Mivel megígértem, hogy ma dobok fel részt, és a 3. feji is elég hosszú, így megfelezem, mert kb a három-negyedénél járok. Holnap freshelem a másik részét is. Az 5 komis "zsarolás" még mindig van :D, és igyekszem válaszolni is. Köszi, hogy olvastok, és a komizókat külön puszilom.

Na puxás!

3. - Emlékek és érzelmek (1/2)

Szorosan karjaiba zárt. Nem tudom miért, de ösztönösen viszonoztam. Fejemet vállára hajtottam, és nagyokat lélegeztem mámorító illatából. Ő belecsókolt a nyakamba, mire egy jóleső sóhaj szaladt ki a számon, és megremegtem karjai közt.
- Szóval, még mindig áll a bünti? - Kérdezte, és közben egy-egy puszit nyomott a nyakamra.
- Nem. - Feleltem kótyagosan, és én is elkezdtem puszilgatni. Nem tudom meddig állhattunk így, de nagyon jól esett. Egy utolsó puszit nyomtam nyakára, majd elhúzódtam.
- Öhmm... akkor... én most... azt hiszem... bemegyek.- Néztem rá. Mire várok? Ahj! Megindultam, de csak ránéztem. Intettem neki, majd elsétáltam az ajtóig, ahova volt támasztva a gitárom. Visszanéztem rá. - Szia! - Megint intettem, de nem igen akaródzott bemennem, és látszólag neki sem elmennie.
- szia! - Intett, majd hátat fordított és elindult az erdő sűrűjébe.
Épp benyitottam volna, amikor megszólalt:
- Jahj! Majd elfelejtettem! Köszönöm. - Nézett rám félszegen. Tudtam mire érti.
- Én köszönöm. - Válaszoltam, majd benyitottam a házba. Még a szemem sarkából láttam, ahogy ujjongva üt a levegőbe. Megmosolyogtam ezt a tettét.
Becsuktam az ajtót, és kitámasztottam a hátammal.
Vajon mi kezdődött el, evvel az öleléssel? Egy igaz barátság kezdete? Vagy.. Áhh.. Az nem lehet.
Ellöktem magam az ajtótól, és elkezdtem pakolni a dobozokat. Kipakoltam a vitrines szekrénybe a fényképeket, okleveleket, emlékeket.
Kezembe akadt egy kép. Még régen anyám neve alapján kutakodtam egy kicsit, majd rátaláltam erre a fényképre.
Anyám van rajta.Egy barna ujjatlan felsőt visel. Vörösesbarnás haja göndör fürtökben omlik a vállára. Mosolyog. Milyen szép a mosolya. Zöldes szemét, és a mosolyát örököltem tőle.
Ezt a képeket kiraktam az egyik képem mellé. Tök egyformák vagyunk. Csak nekem szőke hajam van, míg neki vörösesbarna.
Sokáig néztem ezt a képet anyáról, mert késztetést éreztem arra, hogy alaposabban megnézzem.
Hirtelen ötlettől vezérelve kivettem a képet a helyéről, és megnéztem a hátulját, miután kivettem a keretből. Elkezdtem olvasni:

Esme San
1886-1911.

Szeressük sorsunkat, bármilyen is. Aki szeretni képes a rossz napokat, becsülni tudja majd a szép pillanatokat.

Hiányzol!

Én írtam rá ezt. Ez az idézet nagyon tetszik, szeretem. Kifejezi az érzéseimet. Felvettem anyám nevét, mert annyit megérdemel, ha már megöltem. Gyűlölöm magam, nem érdemlem meg a létet.
Még régebben elmentem a Volturihoz, hogy megöljenek, de nem tették. De elengedtek, merthogy különleges vagyok. Csoda, általában maguk mellé rendelik a különleges képességgel megáldott vámpírokat. De nem tartottak elég erősnek, mert félvér vagyok. Nem is baj, legalább nem kell több embert megölnöm. Minek, ha élhetek állatvéren is. És amúgy sem állnék be hozzájuk. Utálok harcolni. Ott mindig ölés, harcolás van hegyén hátán. Brr. Az emlékétől is kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy az emberek, onnan nem éppen, úgy jönnek ki ahogyan gondolják.
Én ebben nem szeretnék benne lenni. Undorító. Elég az a bűntudat, amiben dagonyázok. Nem akarok idegen embereket megölni azért, hogy kiéljem a vágyaimat.
Télleg, el kellene mennem vadászni, megnézni a terepet. De előbb még pakolok.
Evvel a gondolattal álltam neki ismét a cuccaim elpakolásának. Pakoltam, és pakoltam, és a változatosság kedvéért pakoltam. Közben nem unatkoztam, mert bedugtam a fülembe az IPodomat.
Dudorásztam, és táncoltam a zene ritmusára, közben a kezemben egyensúlyoztam egy tökröt, majd felmentem vele a fürdőbe.
Leraktam a földre , majd itt is körbe néztem.
Sarokkád, egy tükör, mosdókagyló, szekrény, zuhanykabin. Szép és hangulatos. A metlaki fehér, a csempe pedig barnás. Ez tetszik, nagy is.
Eldöntöttem, hogy most elrendezem a fürdőt, mivel minden megvan hozzá.
Így le is mentem a fürdőszobás dobozokért, majd fölvittem, és elkezdtem itt is pakolászni.
Nem tudom meddig pakolhattam, de a csengő szakított félbe. Gyorsan kikaptam a fülemből a fülhallgatót, és elkezdtem lerohanni.
- Jövök! - Kiáltottam, majd amint elértem az ajtóig kinyitottam.
Edwarddal találtam magam szembe, és a 32 fogas mosolyával. Azt hittem elolvadok a helyszínen.
- Szia.
- Szia.- És csak álltunk, és mosolyogtunk. - Jajj! De bunkó vagyok! - Csaptam a homlokomra. - Bejössz? - Kérdeztem, és arrébb álltam az útból, helyet engedve neki.
Ahogy elment mellettem megsimogatta a karom, mire libabőrös lettem. Rámosolyogtam, és ő is rám. Bement a nappaliba, és körbe nézett.
Majd megindult a vitrines szekrény felé, és kivette anyám képét. Odamentem hozzá, majd alaposan megnéztem a képet, közben elkezdtem mondani a magamét.
- Ő az édesanyám. Teherbe ejtette egy vámpír, és a születésemkor nagyon legyengült, így állítólag meghalt. Hiányzik.-
A végét csak suttogtam, mert elkezdtem sírni.
Felém fordult, és védelmezően átölelt, én pedig elbőgtem magam. A vállára hajtottam a fejem, és úgy sírtam.
Órákig áztattam a pólóját, aztán lenyugodtam. Még nem engedtük el egymást. Erősebben ölelt, de nekem tetszett. Nagyon is.
- Sajnálom.
- Köszi. - Néztem fel rá egy csekély mosollyal. - Mindent. Megértően nézett rám, és újból karjaiba zárt. Talán órákig állhattunk így, és semelyikőnk sem engedett szorításából.

U.I.: A kövi része szemszög váltásos lesz. :D Na találgassatok, hogy ki lesz az. :D
Előre is köszi a komikat, és, hogy olvastok.
Még egyszer bocsi, hogy idáig húztam-vontam. Ráadásul ez nem is olyan hosszú, ahogy el nézem. Na holnap jövök még :D
Puxa.