1. fejezet - A rejtélyes látogató

Sziasztok! Meghoztam az új fejit. :D Sok komit kérek hozzá, amiben építőkritika, kritika, ötlet, vagy bármi lehet, de kulturáltan! :D Lesz majd minden vasárnap egy kitekintés amiben leírom az elmúlt hét eseményeit, történéseit. Nah, nem is húzom az agyatokat itt van az első feji.

UI.: Ha valakinek van blogja, és szeretné, hogy kiírjam a fejezetek végére, írja le komiban a címet ;P Puszi!

A rejtélyes látogató

Theresa San vagyok, 88 éves, de biológiailag 17. Igen, egy kicsit fura, de elmagyarázom.
Édesanyámat teherbe ejtette egy vámpír, így 1-2 hónappal később megszülettem. Anya a születésem után pár nappal állítólag meghalt, mert nagyon legyengült a szülés után. Utálom magam. Egy bácsi ( aki nem az apám) ellátott egy darabig aztán nem tudott mit kezdeni velem. 3 naposan jött az első képességem. Elkezdtem vele kommunikálni gondolatban. Fura volt. Aztán 6 naposan elkezdtem irányítani az időjárást. Van amikor muris. Na de a lényegre vissza térve; a bácsi nem tudta, hogy 6 naposan miért vagyok akkora mint egy 6 hónapos, megijesztettem, ezért kirakott egy lépcsőre. Kedves mondhatom. Aztán megtalált a nevelőapám, - és anyám. Ők neveltek fel. Megértették, hogy fura vagyok. Hát igen, akkor még nem tudtam mi vagyok. Nevelőszüleim már rég meghaltak. Egyedül élek.
Most fogok elköltözni Forksba. Persze nem egyedül.A cuccaimat elviszik teherautóval.
- Elnézést! Az üvegasztalt is pakoljuk fel a nappaliból?- Szólt egy munkás. Éppen a ház előtt voltam.
- Igen kérem! - Válaszoltam. Van egy Mazda B T-50-es autóm, szürke. Annak támaszkodtam. Erős, nagy behemót kocsi. Szeretem. Nekem való. Megráztam a fejemet, hogy kiűzzem a gondolatokat a fejemből. Inkább nézelődök, úgyis most vagyok itt utoljára. Ránéztem a házamra. Vagyis a volt házamra.
Megnyugtat ez a ház. Fehér, fekete és a pasztell szín uralkodik itt. Hát igen. Nem is én lennék. Imádom ezeket a színeket.
A másik házam is ilyen lesz. Mármint színekben.
Van egy fekete zongorám, imádom. Már 60 éve, hogy tudok zongorázni.
Imádok zongorázni, elengedhetem magam. Szoktam dalokat is írni, már csináltam egy lemezt. Persze nem adtam ki, csak magamnak.
Énekelek rajta, és zongorázok, de van olyan szám amin gitározok. Nem is mondtam, hogy gitárom is van. Imádom a zenét. Az IPodomon is a saját számaim vannak.
- Készen vagyunk, hölgyem, most induljunk, vagy később?- Kérdezte egy másik munkás. Ránéztem az órámra, ami 07:31-et mutatott. A gépem 10-kor indul Seattle-be.
- Igen kérem, induljunk. - Majd beszálltam az autómba, amit visz a repülőgép egy kisebb összegért. Odaértem a reptérre, ahol elvitték a kocsimat, fel a gépre. Elmentem csekkoltatni, megvártam azt a 2 órát, majd felszálltunk.
Egész végig zenét hallgattam, majd meguntam és elkezdtem beszélgetni a mellettem ülő fickóval. Vicces, pont én, pont itt, pont ilyenkor, és főleg pont evvel a krapekkal. Kiderült, hogy ő egy sok évi hűvös után megy haza a családjához. Szép.
- Téged ki vár otthon? - Kérdezte meg udvariasan. Uhh. Ez beletrafált. Most mit mondjak? Na mindegy, lesz ami lesz.
- Nekem nincs családom, meghaltak. - Végül is igaz. Ha tudná mikor...
- Részvétem. - Nézett rám egy bűnbánós mosoly félével, mire én egy hálással köszöntem meg figyelmességét. Elmesélte, hogy van egy 10 éves fia, és a felesége, akiket nagyon szeret. Aztán mondott valamit,amin igen csak elgondolkoztam:
-Nem az számít, hogy merre tartasz, hanem az, hogy az út után bármikor, ki köszönt őszinte mosollyal. - Hmm. Ez szép volt. Olyan együttérzéssel, és beleéléssel mondta, hogy csak na.
- Köszönöm. - Őszintén mosolyogtam.
Még beszélgettünk, majd leszállt a gép. Megvártam a csomagjaimat, aztán elindultam a kocsimért. Még a váróban láttam, hogy az az embert mosollyal köszönti a családja. Neki sikerült. Valamiért büszke voltam rá, mert végül is fiatalabb nálam. Ha tudná hány éves vagyok.. Asszem ott maradna, ahol van. Na mindegy, elmentem a kocsimért,a mit gyorsan megkaptam. Bepakoltam , és haza mentem. De fura, haza. Ezt meg mosolyogtam. Haza. Hmm. Elindítottam a zenét a kocsiban, és úgy hajtottam tovább. Elértem az erdő széléhez ahol nyílik egy út az erdőbe. Rákanyarodtam az útra, és mentem tovább, míg nem láttam a házat. Beparkoltam a garázsba, ahonnan ajtó nyílik a házba. Beléptem az ajtón, és a nappaliban találtam magam. Gyönyör. Körbe néztem.
Tőlem jobbra van a lépcső az emeletre, mellette a boltív az ebédlőbe, az mellett a nagy sarok ahol a zongorám lesz. Aztán velem szemben az üveg fal, ami az emeletre is felnyúlik. Gyönyör a kilátás. Aztán nekem ballra egy nagy vitrines szekrény, ide fogom rakni a fényképeket. Mellette vallra, az előszoba ajtaja, ahova a bejárati ajtó nyílik. Ott lesznek a kabátaim, és a cipőim a cipősszekrényben. Marha jó lesz.
Szerda van, a bútoraim holnapután jönnek meg, addig elkezdem rendezni az itteni életemet. Elmentem az én Gyémántomhoz ( a kocsimat így hívom...), és kihordtam a cuccokat, és a gitárommal megindultam a tetőre.
A nappaliban hagytam mindent, és kimásztam a padlásszobai tetőablakon a tetőre, ahol leültem, betámasztottam magam, és elkezdtem játszani az egyik számomat. Elkezdtem énekelni a megfelelő ritmusnál Imádom ezt a számot. Aztán megéreztem, hogy figyelnek. De ez lehetetlen, az erdő közepén vagyok.
Befejeztem a játékot, és körbe néztem. De sajnos túlságosan előre dőltem, és elkezdtem gurulni lefelé. Szép. Az erdő közepén vagyok, nem kell sikítani, úgy is hiába. Itt szépen kidöglök, észre sem vesznek. Minden olyan gyorsan történt. Elkaptam az ereszcsatornát, csoda, hogy megtartott. Ez sem tartott, sokáig, mert eltört a súlyom alatt.Most jutott eszembe, hogy én mindig talpra esek. Sikerült. Guggolásba érkeztem. Gyönyörű. A gitárom szerencsére fent maradt épségben. Király vagyok.Felálltam és körbe néztem, a kukkolóm után lekelődtem. Szép.. Én sem vagyok jobb mint ő...
Láttam amint az egyik fáról leugrik, és elrohan. De ez lehetetlen! Úgy futott, hogy alig láttam! Uhh... Vámpír. Gyorsan utána eredtem, de már nem láttam sehol. Ez kész. Nem is én lennék.
Körbe néztem, s egy réten találtam magam. Gyönyörű. Virágok szerte-szét, zsenge zöld f. És ez mind az erdő közepén. Csodás. Csak az a fránya kukkoló... Beleszagoltam a levegőbe. Virágillat, azt hiszem őz, és egy csodás illat. Nagyon erős illata van. Vámpír. Ez a kukkolóm! Ajajj!
Követtem az illatot, persze lopakodva. Elkezdett fújni a szél pont a hátam mögül, pont amerre éreztem a kukkolómat. Ó-Ó!Akkor fúj a szél ,ha kíváncsi vagyok. Gyorsan rendeztem érzéseim, aztán mentem tovább.
Egy ház mögötti fán egyensúlyoztam, amikor éreztem egy suhanást a hátam mögött. És ez az illat.Ez a kukkolóm! Megfordultam, és ott volt! Teljes valójában. Bronzvörös haj meredezett össze-vissza. Sápadt volt és gyönyörű. Hirtelen jó kedvem lett, és kisütött a nap. Rásütött a kukkolómra, és ő elkezdett ragyogni. Gyönyör volt.
Kíváncsian nézett rám, mikor egy könnycsepp gördült le arcomon. Sírok. Egy vámpír miatt lettem én, és öltem meg anyámat. Gyilkos vagyok. Nem! El kell mennem innen!
Leakartam ugrani épp, mikor elkezdett közeledni, és é is. Nem tudtam ellenállni. Vonzott.Letörölte a könnycseppet az arcomról.
Elég! Leugrottam és elkezdtem szaladni. Most áldtam a vámpír képességet.
Odaértem a házhoz, gyorsan felugrottam a tetőre a gitáromért, aztán elkezdtem gitározni. Ez nem lehet igaz.potyognak a könnyeim, énekelek, és csukott szemmel gitározok. Csodás. Hirtelen egy kezet éreztem a vállamon.
Abbahagytam a játékot. Tudtam, hogy ő az. Biztos voltam benne.
- Hogy hívnak? - Kérdeztem.